Tag Archives: Immun Kávé

3 in 1 lingzhi coffeÚj év, új fogadalmak és ezentúl remélem tartósabban, mint az elmúlt években. A fogadalmaim általában ugyanazok év elején. Megfogadom, hogy leadom a karácsonykor felszedett plusz kilókat és ha lehet még néhányat hozzá. Megfogadom, hogy rendszeresen eljárok majd futni és hogy listát vezetek majd a kiadásaimról. Ezek az általános fogadalmak, minden évben visszatérnek és persze mindig akad hozzájuk még néhány attól függően, éppen mit is érzek szükségesnek. Idén az egészséges táplálkozás és a kávéról való leszokás az új fogadalmam. Ehhez pedig most segítséget is kaptam. A karácsonyfa alatt jó néhány csomag lingzi 3 in 1 coffe várt rám szenteste. A család tehát maximálisan egyetért velem abban, hogy másképp kell ezentúl kávéznom. Támogatnak abban, hogy ne igyak méregerős kávét naponta többször de tudják azt is, hogy kávé nélkül nem tudok létezni. Így most ezt a speciális kávét fogyasztom és elmondhatom, hogy bár elsőre furcsa volt, ma már imádom. Idén tehát másképp kávézok, most már csak a többi fogadalmam betartására kell ügyelnem.